Na de miért puszilgat? – meglepetés a meglepetések országában. Élmények a vietnámi emberekkel

Ha otthon megkérdeznénk egy járókelőt, hogy szerinte milyen egy vietnámi ember, az esetek nagy többségében azt felelné, hogy egyformák, vagy csúnyább jelzőkkel illetve: sárgák, esetleg ferdeszeműek. Tulajdonképpen elképzelni sem tudjuk, hiszen hazánkban elenyésző a vietnámiak száma, elsőre talán a kínaiakra asszociálnánk, pedig teljesen különböznek tőlük. A vietnámiakat Én még mindig képes vagyok egyformának látni. Szerintük meg mi vagyunk egyformák. Ez már csak azért is vicces, mert én szőke vagyok, Bálint pedig barna. Náluk pedig mindenki sötét hajú.

Hazafelé a Mekong Deltából

Aztán a nemzetiségünk okoz még fejtörést. Első ránézésre oroszok vagyunk, másodikra amerikaiak. Magyarországot rendszerint nem tudják hová tenni. De találkoztunk már olyan vietnámival is, aki tudta hol van a hazánk, és vannak magyar barátai, ismerősei. Vannak akik ismerik a magyar focit és szerintük jó. Szerintünk Puskásra gondol…

Egy biztos, ha fehér embert látnak, végtelenül kedvesen viselkednek vele, miután jól megbámulták. A turista körzeteken kívül (HCMC belváros: District 1, 3,) kevés az itt élő európai/amerikai/ausztrál, s mondhatni ritkán látnak fehér embert. Nem tudunk úgy végigsétálni az utcánkban, hogy valaki ne szólítson meg, ne integessen, de a legjobb, amikor fényképezkednek velünk. El sem tudom mondani, hány vietnámi fényképalbumában szerepelünk már.

Motorozás közben sokszor integetnek, üdvözölnek, kiabálnak, tapsolnak és elismerően mutogatnak. Kösz srácok! Sőt, a pirosnál – feltéve ha megállnak, – szóba is elegyednek. Többnyire vietnámiul.

Nem egy Facebook Live-ban szerepeltünk már, ami azért is vicces, mert minket mutogatnak, így akarják megosztani az ismerőseikkel, mögöttük van egy „külföldi”.

Van az utcában egy parkoltató bácsi, aki ha meglát rendszerint úgy megörül nekem, hogy nem úszom meg puszi nélkül. Ez először nagyon meglepett, hiszen otthon nem igazán ugráltak a nyakamba vadidegen bácsikák. Most már ismerősként köszöntjük egymást. Ha egyedül sétálok haza a boltból, és nagyobb csomag van a kezemben, szinte mindig rám kiabál egy motoros, hogy hazavisz ingyen. Még nem éltem ezzel a kedves gesztussal sem. (Csak, hogy tisztázzuk: Ginát puszilgatják)

Tudják a módját, hogy itt igazán különlegesnek érezze magát az ember.

Visszatérve a parkoltató kollégára: valójában minden üzletnek saját biztonsági őre van, nem a biztonság miatt, mert azzal nincs probléma (hál’istennek), de ők intézik a parkolást is. Muszáj, mert ha nem lennének, mindenki ott parkolna ahol megállna. Így is nehéz néha bejutni egy két boltba a rengeteg bejárat előtt parkoló motorbicikli miatt.

Ugyanakkor, ha megfigyeljük a vietnámi embereket, egyáltalán nem a kedvesség az, ami először eszembejut róluk. Hangosan böfögnek, és szipognak, leszállva a motorról a sarokban intézik a dolgukat… Pedig ez csak nálunk illetlenség, náluk igenis megszokott. Más a kultúra, ez tény.  

A másik, amin nem tudunk napirendre térni az a kosz. Nálunk otthon még a joghurtos poharat is elmostuk mielőtt a szelektív kukába tettük. Itt nincs szelektív hulladékgyűjtés, kuka sincs az utcán. Van, hogy az orrom előtt kú… dobja át az út másik oldalára a jéggel teli műanyag poharat oda, ahol már egy kis halom szemét összegyűlt, jelezve itt gyűjtik. Mi hazavisszük a zsebünkben, kezünkben az összegyűlt apró szemetet, vagy műanyagpoharat, ha nem találunk szemetest, addig ők eldobják, vélik úgyis lefelé megy minden. Figyelem megrázó kép következik…

A vietnámiak nagyon szeretnek énekelni. A legjobb az egészben, hogy nem csak ők élvezik, hanem mi is, mert jó hangjuk van. Rengeteg karaoki bár van a városban, amit szívesen látogatnak és majdnem mindenhol találkozni élő zenével is.

Egyik nap a kávézóból jöttünk ki, mikor meghallottunk egy fiatal srácot, aki gitáron játszott és hangosan énekelt. Eszméletlen jó hangja volt. Jeleztem neki, hogy szeretnék videót készíteni, nagyon szégyenlősen, de belement. Kár hogy megzavart minket egy motoros, aki pont akkor parkolt be a garázsba.

A vietnámi emberek mindegyike nagyon vendégszerető. Bárhol szálltunk meg, mindig pazar ellátásban részesültünk. Segítenek mindenben, javaslatokat tesznek, hogy mit nézzünk meg.

Vettünk már részt meghívásra családi vacsorán, ahol igazi terülj-terülj asztalkám volt csakis vietnámi specialitásokból, a földön(!).

A vendéglátóink pedig végig lesték minden kívánságunkat. Igazán jó élmény volt.

Az éttermekben, bárokban az alap kiszolgálás része a zöld tea, amit már a rendelés leadása előtt megkapunk, és ha elfogyott kérés nélkül pótolják. Ahogy a jeget is. És egy felszolgáló mindig lesi, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt.

Azt mondják a pénzedért szeretnek és mosolyognak.

Ezt már százszor bizonyították, nem igaz.

Végtelenül szimpatikus az optimizmusuk, és hogy a vietnámi nők szinte mindig mosolyognak. Mindkét nemzetnek lenne egymástól mit tanulnia, kár hogy egy fecske nem csinál nyarat.

Facebook Comments